30+1

Noha a decemberi születésnapnak köszönhetően a nyári grillbulis ünneplés elmarad általában (bár egy ideig pontosan emiatt ünnepeltem júniusban a feledik szülinapokat), év végéhez közeledve egy összegzés szokott megfogalmazódni bennem. Eltelt egy újabb év, öregebb lettem egy évvel és a szokásos bday klisék, tudjátok… azonban ez az idei más. Nos, hogy mit takar a +1? Pontosan az elmúlt évemet. Azt az első évet, ami a 30 után jött. Nem, nem azért írtam így, mert soknak találnám, hanem mert sok szempontból ez az első évem: 

Ez volt az első év, hogy jól éreztem magam a bőrömben. Ez volt az első, hogy egész évben már valakinek az anyukája voltam. Az első, amikor mentálisan kiegyensúlyozottnak éreztem magam, könnyen tudtam kezelni a nehezebb helyzeteket is. Az első, amikor megtanultam, mit jelent elengedni, elfogadni, hagyni történni a dolgokat. Ez volt az évem, amikor arra koncentráltam, hogy önállóan oldjam meg a problémás helyzeteket és ne mást tegyek felelőssé. Az első, amikor ki tudtam kapcsolni, amikor eltudtam magam engedni és elfogadtam a segítséget, legyen szó a gyerekről, a munkáról vagy az otthoni dolgokról. Amikor tudok létezni a jelenben. Ebben az egy évben tanultam meg, hogy az egészség a legfontosabb, kívül és belül. Most tanultam meg, hogy milyen tudatosan ápolni a bőröm és a hajam. Először nincs rajtam semmi mű-vel kezdődő (igen, a körmöm is saját), nem festettem a hajam. Az első év, hogy nem a traumáimnak vagyok hálás, hanem saját magamnak. Mostanra tudom, hogy hibázhatok és nem kell magam ostorozni érte. Ebben az évben döbbentem rá, hogy le lehet feküdni úgy is aludni, hogy nincs elpakolva minden a mosogatóból (lehet, de nem érdemes). Hogy az egyenes út a legrövidebb. Ez volt az év, amikor elfogadtam, hogy a női létem bizony ciklusokból áll, ezekben a ciklusokban változhatok (és változok is kívül-belül) és ez így van jól. Hogy nem minden sikerül elsőre, aztán másodjára és lehet, hogy sokadjára sem. Azt is most tanultam meg, hogy azért, mert egy mérgező ember kilép az életemből nem kell neki hálásnak lenni, csupán konstatálni a megtapasztalást. Elengedni. Beengedni. Tudni, hogy az érzés egy valid dolog, legyen az pozitív vagy negatív. Életem első éve, hogy igazán tudok feltétel nélkül szeretni és örülni annak, hogy engem is feltétel nélkül szeretnek. Nem keresni a hibát, a “rejtett bökkenőket”. Megbocsátani és bocsánatot kérni. Nemet mondani. Olvasni az apró betűs részt, nem figyelmen kívül hagyni a tényeket. Mostanra fogadtam el, hogy ha valami elromlik, az nem ellenem irányul. 

30 évig éreztem úgy, hogy kocka vagyok a kör világban, hogy a világ túl nagy, én pedig túl kicsi, néha pedig, hogy én vagyok túl nagy és nem férek a világba. Ha valaki megkérdezi, hogy mi történt vagy hogy hogyan változott ez, akkor azt tudom mondani, hogy semmi. Vagyok én és van a világ, hagyom, hogy békében éljünk néha egymásban, néha egymás mellett. Ez az első év, amikor úgy érzem, hogy felnőttem a saját életemhez.